Ajándékvers
Ajándékba kaptam ezt a gyönyörű Kassák-verset Sebők Viola kolléganőmtől, egykori évfolyamtársamtól a Debreceni Egyetemről. Viola szerint a vers nagyon jól illik az Útközben-csoportjaim tematikájához,
és valóban, olvassátok ezeken a nyári napokon szeretettel akkor is, ha külföldön vagytok, és akkor is, ha éppen hazalátogattatok Magyarországra.
Kassák Lajos: Távoli üdvözlet
Aki elment az elment, mondták gyerekkoromban az öregek.
S ez nem egészen igy van.
Láttam, hogy asszonyok keltek utra a hajnalban, vasalt, széles
szoknyákban,
magassarku, bársonyfekete cipőkben
és néhány férfi is átlépte küszöbünket, valamennyien ébren
voltunk,
a bucsuzó még egyszer felénkfordult,
szeliden intett s hátán a batyuval elindult a nap felé,
ami a határszéli fák koronájában üldögélt.
Aki elment az elment, mondta az anyám, sohse keseregjetek
a kósza lélek után.
Aki elment az elment, mondtam én is, de ugyanekkor mélységesen
éreztem,
aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.
Emlékszem rá: az előbb még ott énekelt az öreg szalmaszéken
és a szék itt maradt.
Emlékszem rá: melyik tányérból kanalazta ki a levesét
és a tányér itt maradt.
Emlékszem rá: ahogy az eresz alatt bóbiskolt, pipázott,
köhögésével fölébresztette az alvó kutyát, kiköpött a földre,
ekkor hangyák jöttek elő valahonnan
és az eresz itt maradt, az álmos kutya s a falánk hangyák is
ittmaradtak.
A bucsuzó menyecske ránevetett az apámra:
és az apám itt maradt.
A bucsuzó legény ránevetett az anyámra:
és az anyám itt maradt.
Aki szeretett engem az megcirógatta az arcom:
és én itt maradtam.
Aki elment az elment, mondták gyerekkoromban az öregek.
S ez egyáltalában nem igy van.
Sokan elmentek már tőlem, de senki sem tudott igazán a faképnél
hagyni.
Ugy állok itt, mint akinek senkije nincsen
és van egy kosaram, amiben mindenki benne van.
A vers megtalálható például a Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményében:
https://epa.oszk.hu/00000/00022/00557/17404.htm
Viola Svájcban vezet csoportokat Életműhely címen: https://www.irodalmieletmuhely.com/
